2012. október 30., kedd

Répakrém

Dolce Vita-nál olvastam a receptet. Egyszerűnek tűnt, gondoltam, egyszer biztosan kipróbálom. Én tutira szeretném, lánykám megenné, apa legfeljebb megint kimaradna a buliból.:) Így is történt. Nekem nagyon-nagyon ízlett, Hanna kóstolgatta, apa éppen csak a kisujját nyomta bele. A répa természetesen érezhető benne, hiába írta Dolce az ellenkezőjét. Jó-jó, az arányokon és a fűszerezésen változtattam, meglehet ezen is múlt a dolog. Na, de lássuk a medvét!


Répakrém

Hozzávalók:

30 dkg répa (már hámozva)
3 evőkanál natúr joghurt
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 nagy gerezd fokhagyma
2 csipet római kömény
1 csipet őrölt koriandermag
1 csipet őrölt gyömbér
2-3 csipet frissen őrölt feketebors
1 evőkanál citromlé (lime levével  még jobb lehet)

A répát negyedeltem (gy.k.:a felének a fele), meglocsoltam 1 evőkanál olajjal, azt eloszlattam rajta, hogy mindenhova kerüljön és repült a sütőbe. 200 Celsius fokon sütöttem talán 50 percet is. (A piruló répa illata hmmm, isteni!) Mikor kész lett, a többi hozzávalóval együtt simára mixeltem egy magasabb edényben.
A fenti arányokat igazából közben kísérleteztem ki, folyamatosan kóstolgatva a pasztát. Bár teljesen más ízvilág, hagyományos köménnyel is működhet. (A hamis vöröslencse-levesnél is így csalok, hogy a férjem megegye.) Bátran kísérletezzetek! Kakukkfűvel, balzsamecettel sem lehet rossz.

2012. október 27., szombat

Kürtőskalács

Gyors bejegyzés, saját recept nélkül. Az eredendő leírást itt találjátok. Én fahéjjal/kakaóval is megszórtam némelyiket (sütés előtt). Legközelebb kizárólag  finomliszttel készítem.



2012. október 22., hétfő

Szép Heléna körtéje

Megint körtét kaptunk. Egy kosárral. (Így szeretnek bennünket rokonaink.) Kissé kemények még, nem vártak sürgős fogyasztásra, de valamit muszáj volt kihoznom néhányukból. Süti kizárva, szomszédainknak hála azzal is el voltunk látva. Gyors, egyszerű dologra vágytam. Nem is gondolkodtam sokáig. Anyukám régi Lakáskultúrájában találkoztam ezzel először. Gyönyörű körte csokival beborítva. (Úgy hírlik, nem maga Szép Heléna alkotta, csupán elnevezték róla. Talán mert szép maga az étel is, ki tudja...) Meg is próbáltam egyszer kivitelezni. Most nem telefonáltam a receptért, gondoltam, mire van az internet? Átfutottam néhány blogot, receptgyűjtő oldalt, aztán bezártam mindet és belevágtam majd alakul valahogy alapon.
Körte Szép Heléna módra


4 körte
1 citrom
2 tasak vaníliás cukor
2-3 evőkanál nádcukor (répacukorral is működik, Csilla:))
csipet őrölt gyömbér, szerecsendió (fahéj, szegfűszeg, stb.)
5 dkg étcsokoládé
1 teáskanál vaj

Kisebb lábosban forraljunk kb. fél liter vizet. A körtéket hámozzuk meg, hagyjuk egészben, s a szárukat se bántsuk, ettől lesz Szép.:))  A vízbe facsarjuk bele az egész citrom levét. (Én egy jó darab héjat is levágtam belőle, s tettem a vízbe.) Dobjuk hozzá a cukrokat, fűszereket, fektessük bele a körtéket. (Kisebb lángon főztem, hogy a közepe is rendesen megpuhuljon, ne csak a külseje.) Főzés közben becsületesen forgassuk. Ha már puhának látjuk(nálam fél órát,40 percet biztosan főttek), óvatosan kihalásszuk mindegyiket a száránál fogva, s ráültetjük egy tányérra. Bögrébe/tálkába tördeljük az étcsokoládét, a körték főzővizéből pedig teszünk hozzá úgy fél/egy decit, attól függően, mennyire sűrűn szeretjük a csokiszószt. A vajjal ezt jól elkeverjük. Ha nem olvadna, mehet gőz fölé vagy a mikróba. Nyakon öntjük vele a gyümölcsöket, s ezzel meg is vagyunk.
 A csokoládét decinyi tejszínben is felolvaszthatjuk. Vaníliarúddal bizonyára finomabb.

2012. október 13., szombat

Palacsintasütés (Bartos Erika után szabadon)

Amerikai. Nem majmolásból, hanem mert szeretjük az egyszerű palacsintát meg a tarkedlit is, ez pedig változatosságot csempészett palacsintafogyasztásunkba. Többféle receptet próbáltam már, a ma sütött vezeti a listát. Ebből indultam ki, persze szokásomhoz híven változtattam a recepten. Nem nagyon használok tehéntejet (abba ne menjünk bele, hogy a dobozos tejnek hány százaléka tej...), csak tejtermékeket. Így azt vízzel és joghurttal helyettesítettem. Kb. másfélszeres adagot készítettem. Mézes szilva ment mellé, picit karamellizálva, valamint joghurt ugyancsak mézzel.

l
Amerikai palacsinta

A tésztához:

3 bögre finomliszt (kb.6 dl)
2 bögre víz
2 kis doboz natúr joghurt (2x120 ml)
1 zacskó sütőpor
1 púpozott teáskanál szódabikarbóna
1,5 evőkanál olaj
2 tojás
2-3 evőkanál nádcukor
pici só
mindegyik palacsinta tetejére darabka vaj

Mézes karamellizált szilva

12 szilva félbe vágva (nálunk általam zacsizott mirelit)
2 evőkanál méz
1 evőkanál vaj
szerecsendió, őrölt gyömbér, szegfűszeg

Joghurt mézzel

1 doboz natúr joghurt
1-2 teáskanál méz
őrölt fahéj

A tészta hozzávalóit egy tálba öntjük Kézzel vagy robotgéppel jól összedolgozzuk. Én nem pihentetem, rögtön elkezdem sütni. (Van, aki vár vele. Nem kell.) Közepes lángon pici olaj a serpenyőbe és már mehet is. Én egy nagy Tefal-ban 3-at sütöttem egyszerre. Mikor készek voltak, azon forrón kis darabka vajat dobtam mindegyik tetejére, így rétegeztem a palacsintákat(a képen látható módon). Ezt a vajazást ki ne hagyjuk, ettől lesz különlegesen finom! Mikor az utolsó is megvan, nekilátunk a szilvának és a joghurtnak. A palacsinták sütése közben is elkészíthetjük, egyre figyeljünk, oda ne égjen semmi!
Egy lábosba öntjük a mézet és a vajat, elkezdjük olvasztani. Jöhet a szilva a fűszerekkel. Én a mirelitet fagyosan tettem hozzá. Állandóan kevergetve, lassú tűzön figyeltem, mikor olvad ki teljesen. Mikor ez megtörtént, nagy lángra téve, még sűrűbben kavargattam addig, míg szép fényes, ragacsos-karamelles nem lett.
A joghurt elkészítése egyszerű. Keverjük össze a hozzávalóit, ezzel kész is van.
Tálalhatunk! A szilva és a joghurt külön-külön is mehet a palacsinta mellé, de együtt fogyasztva még finomabb.



És egy kis ötlet, ha már amerikai:D  Halloweent sosem tartunk. Az okokat feljebb már taglaltam. A hozzá kötődő dekorációs tippeket viszont szeretem (talán foglalkozási ártalom is). A néhány hete felfedezett leg-leg blogról származik.


2012. október 11., csütörtök

Csokis korongok

Duma nincs, tömör és velős. Recept ChiliESVanilia oldalán. Próbáljátok ki, 2007 óta nagy sláger nálunk. (Kivéve, mikor sikerül elrontanom.)  Dióval is működik.

2012. október 10., szerda

Gasztroblogok

Ééééés, tadááám! Gasztroblogok. Fenn vagyok már egy ideje, még a bannerrel tartozom. Az is meglesz. Köszi, Szepyke!

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye





A citromos

Tudom, tudom. Várnak páran erre a bejegyzésre. Nem voltam biztos abban, hogy felkerül. Több okból is. Nem volt egyértelmű a mű fogadtatása. Túl citromos. Hm. Hm? Kicsit csúnya(ez tőlem ered). Semmi különös. De aztán jöttek a bókok is. A k...a finom meg az igen jó ez a süti! Még pletyiztek is róla:D Gondoltam, jóvanna, megírom. Kerestem a fotókat. Anyám borogass!!!!! Szerkesztésre sem méltóak, annyira nem sikerültek. Elnézést is kérek a megbotránkoztatásért. Azért jobb, ha vizuálisan is szemléltetve van, nemde? Vágjunk is bele!
Vendégségbe ígértem süteményt(nem kérték,magamtól). Tudtam, hogy a 'csupacsoki' most nem játszhat. Azt is tudtam, hogy isteni karamelles fánkok meg fincsi kávékrémes szeletek is jelenésüket teszik ugyanott. Mondom, valami gyümölcsös kéne ide. Ihletésül mindig előszedem a Szakácsok könyvét, most is így volt. Aztán le sem tettem, meglett az alany.  Na, de hogy! Pierre Hermé citromtortájával már szemeztem vagy 3 éve, a sok citrom-kevés tészta kombó viszont nem teszett. Egyszerű piskótát gondoltam a krém alá, csak nem ront rajta. Mit mondjak , a citromkavalkádot semmi nem nyomta volna el:D  Lássuk az eredményt:

Citromkrémes piskóta

A vizes piskótához(közepes tepsihez):

5 tojás
15 dkg finomliszt
15 dkg cukor
1 teáskanál sütőpor
pici só
5 evőkanál víz

A citromkrémhez (kis módosítással Hermé receptje alapján):

3 citrom
24 dkg porcukor
4 tojás
160 ml citromlé
30 dkg vaj
a díszítéshez 10 dkg fehér csokoládé

A tojásfehérjéket elválasztjuk a sárgájuktól. A fehérjékhez jöhet a pici só, majd jó kemény habot verünk. Hozzáadjuk a porcukrot, s tovább verjük. Ha már jó kemény,  a sárgákat egyenként belekeverjük, majd mehet a sütőporral elkevert liszt, igencsak apránként, végül a víz. Finoman dolgozzuk össze. 160 Celsius fokra előmelegített sütőbe tolva tűpróbáig sütjük.
A krémhez először is lereszeljük a citromok héját. A porcukrot hozzászórva kézzel összedolgozzuk.(A kezünk úgyis citromos, teljesen mindegy már!) Hozzádobjuk  a tojásokat, a citromlé is mehet bele. Az egészet jó rendesen összemixeljük. Habverővel dolgozzunk! Vízgőz fölé téve besűrítjük. Kis türelem kell hozzá,de meglesz az. Félretéve hűlni hagyjuk. Mikor már nem forró, de melegnek azért meleg még, botmixerrel beledolgozzuk a felkockázott vajat. A tésztára való simítás előtt én hűtőben dermesztettem picit. Sőt, biztos ami biztos alapon kevés zselatinfixet is kevertem hozzá. A hűtőből kivéve rásimítottam a tésztára. A fehér csokit mikróban megolvasztottam, majd csíkokat rajzolgattam vele a süti tetejére. Ezzel kész is lett! Citromrajongók ki ne hagyják!