2013. augusztus 5., hétfő

Karamelltorta mogyoróval

  Mármint szándékom szerint. Aztán úgy esett, hogy a karamell kevésnek tűnt, a mogyoró meg túl soknak. De jó volt. Csak nem a megálmodott. A történtek után a kísérlet folytatódik.





Karamelltorta mogyoróval

A tésztához:

5 tojás
15 dkg kristálycukor
15 dkg finomliszt
3 evőkanál étolaj

A krémhez:

50 dkg mascarpone
25 dkg kristálycukor
4-5 evőkanál víz
1-2 marék pirított, durvára tört sótlan mogyoró

 A habhoz:

75 ml tejszín
2 habfix
1 mokkáskanál vaníliapor (bioboltban szereztem be)

   A szokásos piskótához először a tojásokat habosítottam ki a cukorral. Nagyon óvatosan beleforgattam a lisztet, végül az olajat. Nagy kerek, sütőpapírral bélelt formában, 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem meg. (Tűpróba!)
   A krémhez a kristálycukrot és a vizet lábosban tűzre tettem. Sűrűn kavargatva (és türelmet gyakorolva) karamellizáltam meg. Mikor ez beteljesedett, hozzáadtam a mascarpone-t. A cukrot jól összekapta, de sebaj, tovább kavartam, míg majdnem teljesen fel nem olvadt. A makacs meg nem olvadt darabokat  kiszedtem belőle (szűrni is lehet), majd félretettem hűlni.
  A tejszínt a habfix-szel  keményre vertem, majd szétoszlattam benne a vaníliát is. 2-3 evőkanállal juttattam belőle a karamellkrémhez is.
  A kihűlt piskótára először a karamellkrém került, igyekeztem az oldalát is beborítani. Megszórtam a mogyoróval (az oldalára ne kerüljön), majd nyomózsákba töltve a tejszínt, díszítettem azzal. (Sima nyomófej kb. 1 cm-es átmérőjű lyukkal.)
  







 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése