2013. március 18., hétfő

Madeleine lime-mal

   Nem lettem francia desszertek függője. A véletlen műve csak, hogy e hónapban már másodszor kerül terítékre ilyen recept. Az igazsághoz tartozik, hogy bejegyzést sem készültem írni róla. A miértje? Proust ide vagy oda, nem alélt el tőle senki. Egyszerű lett, de a nagyszerűségét hiányoltam. (Kellett volna Proust hársfateája:) ) Aztán jött a tesóm, kinek nagyon-nagyon ízlett. Anyukámnak szintén. Mondtam, rendben, legyen. Járhat erre olyan, akinek megmozgatja majd a fantáziáját. Hogy az enyémet is birizgálta? Neeem, kérem, nem úgy volt az. Száz éve is talán, hogy van erre alkalmas sütőformám, az eredeti rendeltetését viszont soha nem használtam ki. (Csoki, aaaz már került bele!!!) Rendrakás közben  akadt a kezembe. Kerestem is rá receptet.



Madeleine lime-mal

15 dkg vaj
15 dkg fehér tönkölyliszt/ finom búzaliszt
pici só
3 tojás
15 dkg xilit/cukor
1,5 lime reszelt héja

 A vajat felolvasztottam, majd félretettem hűlni. Az egész tojásokat és a  cukrot kézi mixerrel vertem jó habosra. A lime héját a liszthez és a sóhoz kevertem, majd a tojásos habbal vegyítettem össze. A végén kevertem bele az olvadt, már kihűlt vajat. Kis időre betoltam a hűtőszekrénybe. 190 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt sütöttem készre. 24 madeleine lett belőle.

 Nem adom fel, lesz még próba. Csokis verziót is találtam!


2013. március 14., csütörtök

Mascarpone-s pohárkrém naranccsal és speculoos keksszel

  Hosszú név, rövid recept. Merthogy rém egyszerű, nem rémes finomság. A Zurammal ültük házassági évfordulónkat. Gondoltam, kéne valami nassolnivaló is e nagy ünnep alkalmából...:P :D   Bokros teendőim közepette villámdesszert ötlete pattant ki a fejemből. Hogyne, ne higgyétek! Adél (Afraa) oldalán megláttam a guszta krémet. Jött is ám az ihlet, úgyhogy kösziiii!!!!!


Mascarpone-s pohárkrém naranccsal és speculoos keksszel 

200 ml tejszín
12,5 dkg mascarpone
3 evőkanál xilit (ebből 1 ek a vaníliarudas üvegből, ti használhattok pici vaníliakivonatot, v. cukrot., v.rúd kikapart belsejét)
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 db nagyobb speculoos keksz (helyette babapiskótát, zabkekszet, bármit bevethetünk)
2 narancs
vágott mandula tetszés szerint

 A tejszínt elkezdjük melegíteni (nem forraljuk), míg a kakaóval és a cukorral egyneművé nem válik. Félretesszük hűlni. Ezalatt megkopaszítjuk a narancsot. Ne hámozzuk! Késsel levágjuk a végeit, majd "talpra" állítva levágjuk a héját. Egy szem hártya se maradjon a külsején! (Valahogy így csináljuk, az első kettő képkocka működik nálam, a belsején hagyom a hártyát, csak a nagy "ereket"szedem ki.) Ha ez megvan, darabolom a gyümölcsöt. A tejszínes keveréket felverem keményre, hozzákeverem a mascarpone-t. A poharak (szám szerint négy) aljára szórom a narancsot, erre krémet kanalazok, majd kekszet török. Újabb krémréteg jön. Vágott mandulával koronázom meg. Jót tesz neki pár óra hűtőszekrény-béli tartózkodás.
 Nem éppen reform, de finom volt.

Vaníliás sablé diamant - kicsit másképp

 Annyira másképp, hogy akár szentségtörésnek is titulálhatjuk. Hermé keksze tönköllyel? Hogy nyírfacukrot kéne belegyúrni? Aha. Valahogy így. Mivel a reform folytatódik, muszáj néha szélsőségekhez is folyamodnom. Fogtam hát jó barátomat, a Szakácsok könyvét, s az arányokat betartva, - no, meg az elkészítését némileg leegyszerűsítve - 'renjásítottam' a receptet. Ne tessék megijedni, nem annyira sznob, mint a neve ígéri.



Vaníliás sablé diamant xilittel

22,5 dkg vaj
10dkg porcukor xilitből
fél vaníliarúd kikapart belseje
1/4 teáskanál só
32 dkg fehér tönkölyliszt

Hermé kikeveri a vajat és társait, én nem. Szóval mindent alaposan összegyúrtam. 4-5 cm átmérőjű hengert sodortam a tésztából. 1,5 - 2 cm vastag korongokat (amőbákat :P ) vágtam belőle, s fektettem egyből a sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt sültek meg. 2 nagy tepsi korongunk lett.

Nem reformer idetévedők porcukorral, vaníliakivonattal/vaníliás cukorral és finom búzaliszttel készítsék.

(A szalagos poént is ellőttem. Telefonnal. Utolsó ízben.)